Komi nem tud kommunikálni
A történet egy Komi Shouko nevű lányról szól, aki súlyos szociális szorongással küzd, konkrétan meg sem képes szólalni mások jelenlétében. Szerencséjére azonban a magas, gyönyörű megjelenése és kifejezéstelen tekintete miatt ezt a diáktársai méltóságteljes távolságtartásnak értelmezik (,,rangon aluli lenne hozzám szólnia", mondja az egyik szereplő), ezért nem válik kimondottan iskolai bántalmazás áldozatává. Ő azonban nem érti, hogyan látják őt a többiek, ezért benne mégis az csapódik le, hogy azért nem barátkoznak vele, mert utálják. Még az első középiskolai napon azonban egy osztálytársa, Tadano Hitohito felismeri, hogy Kominak kommunikációs nehézségei vannak, és arra bátorítja, hogy inkább írja le, amit el szeretne mondani. Komi aztán leírja neki, hogy az a vágya, hogy 100 barátja legyen, Tadano pedig megfogadja, hogy ő lesz az első, és segít megszerezni neki a maradék 99-et. Később csatlakozik hozzájuk a genderfluid Najimi is, aki viszont Komi teljes ellentéte: erősen extrovertált, könnyen barátkozik. Komi később a füzetébe írva beszélget a barátaival, illetve valamiért telefonon kicsivel könnyebb beszélnie. Egyébként ritkán sikerül megszólalnia, és akkor is csak motyogva, tőmondatokat tud mondani a saját hangján, amit gyakran félre is értenek, amiből vicces helyzetek is adódnak. Azonban amikor mégis sikerül egy-egy hosszabb monológot előadnia, az mélyre megy. Kominak gyakran cicafülei nőnek, ha izgatott vagy kíváncsi lesz – azonban ez csak egy vizuális gag a nézők számára, a szereplők sohasem reagálnak rá, vagy tesznek róla bármilyen említést. A sorozat egyébként is gyakran teremt vizuális párhuzamot Komi és a fekete cicák között, hasonló kíváncsi, de félénk természetüket érzékeltetve. A történet során Kominak egyre több barátja lesz, kikkel a legkülönfélébb szórakoztató szociális helyzeteket éli át.
Bár Komi nem kimondottan autista, mégis számunkra nagyon ismerős problémái vannak, emiatt könnyű vele azonosulni. Annak ellenére, hogy a sorozatnak komédia lévén inkább a szórakoztatás a célja, némi ismeretterjesztő szerepet is betölt – pl. minden epizódban elmondja a narrátor, hogy ,,
Aki súlyos szociális szorongással küzd, meglehet, hogy nehezen kommunikál másokkal. Tudni kell, hogy ugyan küszködnek az ismerkedéssel, attól még vágyhatnak rá.", ami hát szintén az autistákra jellemző megéléseket visszhangozza. Említettem, hogy Komi nagyon ritkán ugyan elmond egy-egy monológot a saját hangján – egyszer például elmeséli Tadano-nak, hogy az előző iskolájában miért nem ment osztálykirándulásra – ez is egy olyan történet, amivel könnyű empatizálni.
A sorozat Oda Tomohito (小田智仁) mangája alapján készült, eredeti címe ,,Komi-san wa, Komyushō desu" (古見さんは、コミュ症です), ahol a ,,komyushō" japán szleng a kommunikációs zavarra, ami a főszereplő nevére is rímel. Hasonlóképp egyéb karaktereknek is szóvicces nevük van, pl. Osana Najimi neve gyerekkori barátot jelent. A japánoknál tudni kell, hogy csak akkor szólítják egymást keresztnéven, ha már közeli viszonyban vannak, azonban ebben a sorozatban gyakran nem merik megtenni ezt a lépést – egy jelenetben Komi meg is kéri Tadano-t arra, hogy szólítsák egymást a keresztnevükön, de aztán Tadano túl nyuszi hozzá, és nem bírja kimondani, hogy Shouko, ezért aztán minden marad a régiben. Najimi-t azonban mindenki gond nélkül a keresztnevén szólítja.
Az anime jelenleg Netflix-en látható (https://www.netflix.com/title/81228573) magyar felirattal, szinkron sajnos nincs hozzá, de a japán nyelv szép csengése kárpótol érte. Emellett készült belőle egy rövid, 8 epizódos élőszereplős sorozat is, azonban ennek hozzáférhetősége korlátozottabb, én is csak angol felirattal találtam meg az internetet böngészve. Ez inkább egy kivonata, sűrítménye lehet a mangának, nagyon más hangulatú, mint az anime; viszont ebben Komi autisztikusabbnak tűnik. Pl. aktívan kerüli a szemkontaktust, illetve egyszer egy Najimi által tanított pompomlányos mozdulatot egy teljesen alkalmatlan szituációban próbál békítésre használni.
Összességében a
Komi nem tud kommunikálni (angolul
Komi Can't Communicate) egy humoros anime a szociális szorongásról és a barátság kereséséről, amely sok autista néző számára is ismerős helyzeteket és megéléseket idéz fel.